top of page

Kreativ tábor Bordányban

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség és a szabadkai székhelyű Etnolife Egyesület (Udruženje “Etnolife” Subotica) együttműködésében egy újabb közös táborozás valósult meg nagyközségünkben. A tábor témája ezúttal az alkotás, a hagyományőrzés, a régi dolgok szeretet volt.

A jelentkezőknek nem kellett részvételi díjat fizetniük, a tábor a projekt finanszírozásának köszönhetően teljesen ingyenes volt. Összesen negyvenhét gyerek jelentkezett, a szervezők úgy döntöttek, hogy a pályázat keretében vállalt létszámnál nagyobb résztvevői számmal is megvalósítják a programot, hiszen ezúttal sem akartak csalódást okozni a táborba jelentkező gyerekeknek.

A kreatív tábor egyhetes volt, július 31. és augusztus 6. között zajlott Bordányban.

A tábor legelején minden gyerek elkészítette saját pólóját, amelyet egész héten tudtak viselni, így nem a saját ruháik koszolódtak a kreatív munkák során. Megtanulták a famunkáló eszközök használatát, egy oszlopot faragtak, amely emlékoszlopként kerül majd felállításra a Hermina tanyán. Mivel a programot a kreativitás mellett a sport és a mozgás köré építettük, a gyerekeknek lehetőségük volt egy saját emlékérem elkészítésére is. Az érmek agyagból készültek, és természetesen mindenki az első helyezést érte el. A mai gyerekek számára nélkülözhetetlen a modern technika használata. Mobiltelefonjaikat használva egy kreatív fotózás és videózás vát mindenkit. Azt tanulhatták meg, milyen módszerekkel lehet a legizgalmasabban megörökíteni a természet szépségeit.

Kézműves foglalkozás keretében mindenki barátság karkötőt készített, és az egy hét folyamán a résztvevők maguk dönthették el, hogy ezt kinek adják át, esetleg kivel cserélnek ékszert. Bőrből más használati tárgyakat is készíthettek. A legtöbben egy kis szütyőt készítettek, amely apróbb csecsebecsék, talizmánok tárolására alkalmas.

A tábor zárásaként egy szegedi graffiti művész útmutatásai alapján egy saját graffiti falat festettek, amely emléket állít a tábornak. A falfestmény a Petőfi utcai sportpálya és a szabadidőpark között kapott helyet, ahol természetesen báki szabadon megtekintheti!

A tábor az „Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország-Szerbia 2014-2020” elnevezésű pályázati program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg.




Comments


bottom of page